Kovács Ági 19 évesen félelmetes hajrával olimpiai bajnok 2000-ben, a 2014-es a nagy elismerések éve volt. Amerikában 33 évesen az úszás halhatatlanjának választották, és Budapest díszpolgára is lett. Idén pedig nagy erőkkel halad doktori címe felé. Családalapítása után is a tanulás töltötte ki életét.
Doktori disszertációját Élsportolók és a média kapcsolata a 21. században Magyarországon címmel írja. Sokakban élénken él egy kép, amikor 1997-es Európa-bajnoki győzelme után Molnár Dániel rádiós riporter mikrofonnal a kezében üldözi Sevillában. Erre is visszautal?
Ó, ez egy nagyon aranyos történet, és valóban megtörtént. Igaz, még a huszadik században.
 |
Fotó: Bődey János / Index
Azért elmesélné a részleteket?
Ma már csak nevetek ezen a gegen. Akkor bele sem gondoltam, hogy az esetnek maradandó utóélete lesz. De jól jellemezte, hogy egy fiatal sportolónak mennyi más feladata van az úszáson kívül. És mennyire beszűkült állapotban érkezik egy versenyre. Nem tudatosult akkor még bennem, pontosan mit kell tennem, ezért kicsit meglepő, egyben ijesztő is volt, hogy miután lement a teher és az a hatalmas stressz rólam, nyertem, és megnyugodtam, nem vonulhattam el és nem lehettem önmagammal és az aranyérmemmel. El kellett ugyanis mondanom, mit és hogyan tettem meg azért az idilli pillanatért, hogy a végén első lettem.
Akkor nem volt még külön kialakított zóna, ahol az újságírók kérdezhették a sportolókat. Én pedig tényleg a műugró medence körül tettem egy vagy két kört, miközben futottak utánam a riporterek, mert felkészületlen, tapasztalatlan voltam, és akkoriban nem igazán szerettem interjút adni, olyan volt az egész, mintha mindenki engem akarna faggatni, amihez nekem semmi kedvem nem volt. Ráadásul azért is volt kissé érthetetlen ez a reakcióm, mert ez a kétszázas győzelmem után volt, és pár nappal korábban a száz után kedélyesen kiszolgáltam az újságírókat. Azt hittem, akkor már mindent megkérdeztek tőlem, mindent elmondtam, és valószínűleg azért szaladtam el, mert nem szerettem volna, hogy tovább faggassanak.
És azért is volt ez furcsa, mert akkor már olimpiai érmes volt, és az úszócsapat legnagyobb esélyese.
De még akkor is csak 16 éves voltam. A nagyok, a korábbi sikerek szerzői, vagyis Egerszegi Krisztina, Czene Attila vagy Rózsa Norbert már nem voltak ott, mint egy éve, az atlantai olimpián, így egyedüli aranyérmesként az összes figyelem rám terelődött, én pedig túl fiatal voltam ahhoz, hogy mindezt kezeljem, a teher és a nyomás pedig óriási volt rajtam. Talán sorsszerű is, egyben a sors iróniája, hogy marketingből és kommunikációból szereztem a diplomámat Amerikában.